Egy kertépítés története

Mikor a költözés terítékre került annak idején, abban biztosak voltunk, hogy házba szeretnénk költözni, egyrészt a gyerekek miatt, másrészt, mivel ültetni akartam néhány dolgot a kertbe. Szerettem volna gyümölcsfákat és ha marad hely, esetleg néhány tő rózsát is. Azután vettünk egy házat és megállapítottam, hogy itt nem lesz egyszerű elkezdeni a ’városi paraszt’ létet. Látszott, hogy a kerthez sok éve nem nyúltak, kiszáradt fák, invazív fajok, megmetszetlen gyümölcsfák tarkították, a borostyán annyira elszaporodott, hogy a kert felét beborította és a nagy szilvafáról pedig éretlenül lehullik a termés minden évben. A tetejébe rögtön az első héten egy kullancsot is összeszedtem. Igen, a saját kertünkben.

2015 április

2015 április

Nos hát, erre mondják talán, hogy innen szép nyerni. Így hát nekiláttunk a munkának, amennyire tudtuk, visszaszorítottuk a borostyánt a kerítéshez, a fákat megmetszettük, amelyeket kellett, kivágtuk és újakat ültettünk helyette. A kert egyik felébe füvet telepítettünk, a másik felébe pedig megpróbáltam ezt-azt ültetni.  Az első évben nem lett valami szép termés, a növények gyengék és satnyák voltak, a talajból sok-sok üvegcserép fordult ki. Más szóval a talaj finoman szólva sem volt jó minőségű, csekély tápanyagellátottsággal, ráadásul a szomszédságban is nagyon elbozótosodott rész rengeteg árnyékot vetett a kertre. Ezekután igyekeztünk visszaszorítani a bozótot, illetve kihelyeztük az első komposztládánkat, amelyet egyelőre még nem tudtunk a végleges helyére tenni, ugyanis a rengeteg levágott gally és faág a kert egyik sarkában hevert 2 méteres magasságban. Ezt apránként eltakarítottuk és a második évben is megpróbálkoztunk az ültetéssel, hoztunk ribizli és málnabokrot, telepítettünk szamócát, tettünk alá tyúktrágyát. Termények szempontjából jobban is sikerült (volna) ez az év, ám ekkor a kártevők is észrevették, hogy itt biza’ van miben kárt tenni, így ennek serényen neki is láttak és az év során egymást váltva tettek tönkre elég sok mindent. A levéltetvek kezdték, folytatták az amerikai gyapjaslepkék, végül, de nem utolsósorban pedig a poloskák is besegítettek. Ebből is levontam a tanulságot, hogy erre ezután sokkal jobban fel kell készülni. Így aztán idén, biokertészkedés ide vagy oda, februárban lemosó permetezéssel kezdtünk, mivel a gyapjaslepkék sajnos a fakérgekben bábozódnak be és amikor kikelnek, már semmit nem lehet velük kezdeni, semmi nem hat rájuk, se öko-, se nem ökomódszer (legalábbis nem hiszem, hogy fürkészdarázs-telepet tudnék/szeretnék létrehozni a kertben, de persze semmi se lehetetlen). Ezenkívül beéredett az első adag komposzt. Ez bizony külső szemlélőként nem egy nagy dolog, de amikor az embernek tényleg az első, saját maga által elősegített folyamat eredményeként megjelenik a finom, tápanyagdús talaj, amit aztán vissza lehet adni úgymond az anyaföldnek, hát az bizony igencsak jó érzés. Így idén is ültettünk és egyelőre úgy tűnik, a fáradozások csak meghozzák gyümölcsüket, mivel immáron egészen szépek a zöldségek, rengeteg szamóca van, sok, finom borsó, ruccola, paradicsom és egyebek. A levéltetveket egyelőre manuálisan irtom: elsőként a különböző helyeken megjelenő bodzát támadják, a rózsákat, a ribizlibokrot. A bodzákat kivágtam (a legnagyobb bokron kívül) és kidobtam, a rózsákat fújom az ecetes/mosószeres permettel és úgy tűnik, ezt egyelőre sikerül kordában tartani. Kicsit így is aggaszt a gyapjaslepke-szezon, de hátha ezzel is meg lehet valahogy birkózni és marad nekünk is egy kis málna.

2017 június

2017 június

Összefoglalásként azt tudom elmondani, hogy ez alatt a három év alatt arra jutottam, hogy a kertészkedés nem egyszerű téma, folyamatos odafigyelést és gyors reakciókat, valamint gondos ápolást igényel, soha nincs kész, mindazonáltal nincs annál jobb érzés, mikor a gyerekek azt mondják, hogy anya, menjünk, együnk borsót, kimegyünk és addig tömhetjük friss borsóval a hasunkat, míg csak bírjuk :)

Samu Andrea

Minden vélemény számít!